London Calling

 

Sziasztok!

Szombaton a csoporttal a szomszédos Ely-be mentünk kirándulni. Egy rövid, Oliver Cromwell házától induló városi séta után a hatalmas Ely-katedrálisban vezettek körbe minket. „Nevetségesen nagy katedrális ez egy ilyen kis városnak.” - mondta az idegenvezetőnk, ami lehet, hogy igaz (Ely lakossága kb. 20.000 fő), viszont a város léte és fennmaradása részben a templomnak köszönhető: egy csomó kereskedő telepedett a fala alá, hogy ellátsa a szerzeteseket étellel, itallal, ruhával és még sok minden mással. A boltok még mindig megvannak a katedrálist körülvevő falban (nem elírás), csak a szerepük meg a kínálatuk lett más. És igen, ez a templom a szerzeteseknek, meg a helyi püspöknek és a mindenkori uralkodó fogadására épült, a város lakossága egy jóval szerényebb templomba járt, ami nagyjából 200 méterre található a katedrálistól.

Vasárnap a csoportunk nagy része hazament, csak hárman maradtunk a kurzus második hetére is. Erre a napra nem szerveztek nekünk programot, úgyhogy kihasználva a szabadnapot, elmentem Londonba. Angliában jelenleg vasutassztrájk van, amit bár vasárnapra szüneteltettek, de így is nagy volt a felfordulás (pénteken állítólag az underground is megállt, megbénítva Londont). Járattörlések, késések, minden, mi szem-szájnak ingere. Azért negyed 11-re csak befutottunk a King’s Crossra. Meglátogattam Madame Tussauds panoptikumát, amit már évek óta terveztem, hatalmas élmény volt. 

. Utána felültem a London Eye-ra, hogy beláthassam egész Londont (életemben először ültem óriáskeréken, rögtön sikerült az egyik legnagyobbra…). A földet érés után elbattyogtam a Westminster-apátsághoz, meg akartam látogatni Newton sírját, viszont amikor odaértem, láttam, hogy zárva van. Megkérdeztem, hogy nem lehetne-e mégis bemenni? Kérdezték, hogy „visitor” vagyok-e? Mondom igen. Hát akkor nem mehetek be. Jó, akkor a misére jöttem – válaszoltam. Akkor bemehetek… :D

Rajtam kívül csak három látogató volt bent, a szentélyrekesztőn túl zajlott a mise, amiből nem lehetett volna látni semmit, ha nem lettek volna kivetítők. Fényképezni sajnos nem lehetett. Leültem Newton sírja elé (könnyű kiszúrni, pont a bejárattal szemben van). Gondoltam, milyen jó lenne megtalálni Darwint és Hawkingot is. Nézelődök, mindenféle politikus és nemes sírja körbe-körbe. Lenézek balra: Charles Darwin, padlóba süllyesztve. Lenézek a lábam előtti kőlapra: „Here lies what was mortal of Stephen Hawking”. Ilyen társaságban sikerült eltöltenem bő fél órát.

A nap végére hagytam a Science Museumot. Zárás előtt másfél órával értem oda, ezért csak a felét tudtam megnézni. Számomra egyébként sokkal érdekesebb volt, mint a Natural History, kár, hogy nem jutott idő a maradék két emeletetre. Itt is ért egy meglepetés: Hawking halála után a család felajánlotta a múzeumnak a professzor személyes tárgyait, köztük a kerekesszékét, a publikációit, a teleírt krétás táblát, ami az irodájában volt. Így Hawkingos kalandom a végére ért: voltam a házánál, voltam a Trinity College-ban, ahol tanult, a Cavendish labornál, ahol dolgozott, voltam a sírjánál, és láttam a hagyatékát.

Harmadszor voltam Londonban, de úgy érzem, hogy most volt a legjobb. Estére gördült be a vonatom Cambridgbe. Azt hiszem, ez méltó lezárása volt az első hétnek.