London és Ely (Cambridge 7-8.nap)

 Kedves Mindenki!


Augusztus első hétvégéjét csodás helyeken töltöttük el. Szombaton ugyanis Londonban, vasárnap pedig Elyben jártunk. 

Réges-régi álmom volt, hogy eljussak Londonba, igazából ez volt az egyik fő oka, amiért angliai képzést választottam az Erasmus programban. 😊 A telefonom "Egészség" applikációja szerint több, mint 15 km-t sétáltunk az 5 és fél óra alatt. Nem volt sok időnk, így nem is tudtunk mindent megcsodálni. Hiszen ez a hely egy csoda, egy zsúfolt csoda, ahova tudtátok, hogy Erzsébet királynőnek engedélyt kell kérnie, hogy eljöhessen? 


Biztosan visszatérek még ide, de addig is beszéljenek a képek helyettem.









Vasárnap sem lógattuk a lábunkat, hiszen Elybe utaztunk. Viszonylag korán indultunk el, hogy legyen időnk megcsodálni a katedrálist. 

Meg egyébként is, ki korán kel, Kemenczei Gáborra lel.






A katedrális csodaszép látványt nyújtott, nagyon örülök, hogy eljutottunk ide is. 



Lehetőségem volt továbbá megkóstolni az angolok desszertjét, a scone süteményt is, mely a híres délutáni teázások kiegészítője (volt). Kinézetre olyan, mint a képviselőfánk, a tésztája azonban sokkal masszívabb, az íze pedig nem olyan intenzíven édes. 


És igen, jól látjátok, nem szoktam kávézni, de ennek a jeges lattenak nem tudtam ellenállni. 

Mivel vacsoraidőben írom eme soraimat, így ezzel a képpel búcsúznék mára, s jó étvágyat kívánok Mindenkinek. 



Megjegyzések

  1. Köszönjük a beszámolót és a képeket!

    VálaszTörlés
  2. Aztaa!! Mint amikor mi összefutottunk Bárdos Dórival!! Hm ez a London nagyon összehozza az embereket!! Fantasztikus képek!! ☺️VD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden út Londonba vezet! Az nekem is nagy emlék! Remek képek: nagyon jó, hogy eljutottál ide!

      Törlés
  3. Akkor most a CKLG Londonban van?? KTA

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hétvégi kirándulások: a Moher-sziklák és a Dublinia

Érkezés és az első napom Limerickben

Andi és Dóri Dublin újratöltve 12. nap utolsó kaland