VE-Bécs 02

Első nap az iskolában – de ez nem Donászi Magda verse 😊

Ma délelőtt még szabadok voltunk, mert csak délután kettőkor kellett megjelenni a képzés helyszínén. Kihasználtuk a szabadságot és elmentünk a szomszédban lévő Freud Múzeumba.

A múzeumot 1971-ben alapították, 2020-ban átépítették. Freud minden magánhelyiségét megnyitották a látogatók előtt. A látogatás kiindulópontja a jegyiroda és egy múzeumi bolt. Nahh, hát itt is sok mindent lehet kapni. Szegény Freud forog a sírjában. Nálam a Neurose feliratú dörzsi szivacs verte ki a biztosítékot.




Freud korábbi első rendelője a magasföldszinten most a múzeum kortárs művészeti gyűjteményének ad helyet. Tudom, én nem értek a művészetekhez, különösen a kortárshoz, de némelyik alkotást tekintve az alkotó biztosan kapott volna időpontot Professzor Freudtól. Mindenesetre becsülettel végignéztük a kiállítást, bár a 14 Euro egy kicsit fájt, főleg így utólag.

Ma rájöttünk, hogy valószínűleg a régi bécsi zsidónegyed közepébe csöppentünk. Már tegnap is találkoztunk egy furcsa emlékművel. A járda járószintjével kb. azonos magasságú üveg fedéllel ellátott területen rengeteg kulcs, rajta névkártyával. Aztán megtaláltuk a feliratot is. A Servitengasse meggyilkolt zsidó lakóinak kulcsai a nevekkel… 



Ugyancsak erre utal egy (valószínűleg) eredetiben megmaradt kirakat portálja.


Ebéd után időben elindultunk, nehogy első nap elkéssünk az iskolából. Beugróként mindenki kapott egy dossziét, papírt, tollat és egy csomag nápolyit. Első körben bemutatkoztunk. A csoportunk 10 fős, 6 magyar, két svéd, 1 lengyel és 1 spanyol (egészen pontosan a Kanári-szigetekről való). Két pasi, nyolc nő, heten némettanárok, hárman vagyunk „laikusok”. Sajnos azt kellett megállapítanom, hogy én vagyok a legöregebb. A tanfolyamot egy magyar hölgy vezeti, elég higgadt, nyugodt légkörben zajlik az okosítás.




Megdöbbentő volt, amikor kaptunk egy vaktérképet, amibe be kellett írni a kilenc szövetségi állam nevét és azok fővárosait. Burgenlandot, Bécset és Tirolt zömében eltaláltuk, de az össze többivel meggyűlt a bajunk. Szóval ne csodálkozzunk, ha Amerikában az „utca embere” összekeveri Budapestet Bukaresttel…

Aztán híres embereket kellett fényképről kitalálni. Ez azért elég jól ment. Schwarzeneggertől kezdve Freudon át Sebastian Kurzig sokan előkerültek.

Természetesen 6 óra előtt 1 perccel még a tanárnő ránézett az órára, és mivel szerinte még „van 5 perc”, ezért kaptunk egy utolsó feladatot.

Elég jól megéheztünk, egy olasz pizzériában éhünket és szomjunkat oltottuk…

Folyt. köv.

Megjegyzések

  1. Olyan nincs Peta, hogy a legöregebb! Csak a legtapasztaltabb!!! 😊 VD

    VálaszTörlés
  2. Üdvözlöm Zsiga bácsit :)

    VálaszTörlés
  3. Valamikor nekem is magyar tanárnő volt a kurzus vezetőm ebben a suliban. Fiatal, dögös, piercinggel a köldökében. A férfi csoporttársaim nagyon díjazták. 😉 Szerencsére szuper órákat is tartott. Tiétek is jó?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hétvégi kirándulások: a Moher-sziklák és a Dublinia

Érkezés és az első napom Limerickben

Andi és Dóri Dublin újratöltve 12. nap utolsó kaland