Düsseldorf 1.
Kedves Kollégáim és kedves Tanítványaim!
Mielőtt néhány sort írnék eddigi élményeimről, szeretném megköszönni az iskola vezetőinek és az Erasmus program koordinátorainak, kedves kollégáimnak, hogy részt vehetek ebben a programban. Életem első repülőútja fantasztikus élmény volt számomra, nem gondoltam, hogy ennyire csodálatos a felhők feletti világba betekinteni. Néha olyan volt, mintha tengerhullámok lennének a felhők, néha, mint a madártej habja, néha pedig csodálatos sziklákhoz hasonlítottak. A nap pedig százágra sütött.
Este 11 órakor érkeztem a szállásra, ahol nagyon szép, hatalmas szobám van, kurzustársaimmal ellentétben, akiknek csak egy pici szobában kell elférniük.
A tanfolyamomnak 14 résztvevője van, hét török, egy indiai, egy lengyel, egy horvát és három bolgár tanerő, valamint jómagam. A kurzuson azzal fogunk foglalkozni, hogy a tanórákon hogyan közvetíthetjük tanulóinknak a német kultúra sajátosságait, érdekességeit, elsősorban videók készítésével.
A mai napunk főként a bemutatkozásról szólt, illetve a képzést szervező intézet (IIK) egyik munkatársa, Matthias Krüger mutatott be egy általuk szervezett programot (PAD=Pädagogischer Austauschdienst), amelyben a világ minden tájáról érkező 14-17 éves diákok német nyelvi képzését támogatják.
Délután pedig Jona Bahtiri ismertette meg velünk, hogyan és milyen kulturális elemeket tudunk közvetíteni videójátékok segítségével diákjainknak a német órákon. Nagyon érdekes és tartalmas előadást hallhattunk.
Az óráink után két társammal útra keltünk megtekinteni Düsseldorf óvárosát (Altstadt) és a híres, nagyon pazar és drága üzletekkel teli Königsallee-t.
Sétáltunk a Rajna partján, megcsodáhattunk szép templomokat és nem utolsósorban Heinrich Heine, a német romantika egyik jeles képviselőjének szülőházát is, ahol ma egy könyvkereskedés található.
Nagyon örülök, hogy kellemes indul a képzésed! Kívánom, hogy így maradjon a hét további részében is! :)
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésDejó Zsuzsi! Örülök hogy jól érzed magad! KTA
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésNagyon szép helyen vagy Zsuzsi, érezd jól magad!
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésRemekül kezdődő továbbképzés! Sok szép élményt kívánok! Dóri
VálaszTörlésKöszönöm!
Törlés❤️
VálaszTörlés:-)
TörlésA videójátékokból remélem tartasz majd egy kis bemutatót.
VálaszTörlésTermészetesen mesélek róla szívesen!
VálaszTörlés