Harmadik nap a labancoknál
A ma délelőtt is érdekes ismereteket szerezhettünk különböző
játékos formában. Nekem ma az tetszett legjobban, hogy amikor a festészetről „tanultunk”,
előzetesen egy párban végzett játékot csináltatott velünk a vezető. Minden pár
egyik tagja kapott egy képet, amit csak ő láthatott. A vele szemben ülő másik
tag egy fehér papírt és színesceruzákat kapott. Csak a társ szóbeli instrukciói
alapján le kellett rajzolni a képet. Hihetetlenül jól szórakoztunk.
A délután kötelező múzeumlátogatással telt. Mindenkinek
választania kellett egy múzeumot, amit majd egy ppt-előadás keretében
megismertet a többiekkel.
Talán kicsit morbidnak tűnik, én a Bestattungsmuseumot
választottam, ami Temetkezési múzeum. A leírások szerint elég félelmetes, de
nem tudott semmi eltántorítani. Maga a fogadtatás oldja a feszültséget. A
bejáraton kívül ez a vidám kaszás fogadott.
Belül viszont ez:
A póló felirata: Addig nassolok, amíg porrá válok...
Nagyon érdekes volt a kiállítás. Végig sötét, ez egy kicsit
zavaró az olvasásnál. Például bemutatja, hogy a temetkezésben résztvevők
(zenészek, ceremóniát végző stb.) egyenruhája hogy változott az elmúlt 200
évben. Bemutatja, hogyan próbálták meg megőrizni a halottak emlékét: halotti
maszk, kézmaszk, ujjlenyomat ezüsbe foglalva nyakláncon hordva stb. Bemutatja,
hogy a gyászjelentések milyenek voltak régebebn, mosranában. Néhány híresség
esetében, akik ebben a temetőben vannak eltemetve, ki is állították. Természetesen
külön foglalkoznak a császári család tagjainak a temetésével.
Bemutatnak egy „szolgálati biciklit”, ami fel van szerelve minden szükséges eszközzel.
Látható egy figyelmeztető rendszer. Hosszú vezeték,
egyik vége a halott koporsójában van, másik vége különböző áttételeken
keresztül a legközelebb lakó sírásónál egy csengőben végződik. Ha a halott „meggondolná
magát” és mégis élne, akkor tud jelezni…
A legmorbidabb viszont ez a tőr… A bécsiek annyira féltek
attól, hogy valakit élve temetnek el, mivel régebben nem orvos állapította meg
a halált, ez simán előfordulhatott. Biztosra akartak menni, ezzel a tőrrel
temetés előtt szívenszúrták a halottnak gondolt embert.
Ennyi lélekemelő információ után inkább alszom…
Sziasztok
Peta
Hú ez a múzeum….😯
VálaszTörlésKicsit morbid, de szívesen megnézném a ppt-det erről a múzeumról! HHE
VálaszTörlésFura egy ízlésed van!
VálaszTörlés