Egy szeletke Bécsből

 Sziasztok!

Ez a szeletke most a Sigmund Freud Múzeum lesz. (A tanfolyamról Peta úgyis ír majd, meg én is holnap.) Végül rászántam magam, bementem és megnéztem a kiállítás. Hogy a szuperegóm vett-e rá, tanácsolván, hogy ezt nem hagyhatod ki, ha már ilyen közel van a szálláshoz, vagy esetleg a tudatalattim számított valami titkos, tiltott dologra, azt persze az énem nem tudhatja, hiszen csak közvetít e kettő között.

A Berggasse 19. kultikus hely mindenkinek, aki a pszichológia iránt kicsit is érdeklődik, hiszen Freud itt kezdte pszichoanalitikus kezeléseit, itt élt és dolgozott 47 éven keresztül.

Emléktábla a Freud-ház falán


Többek között érdekes, még az eredeti berendezéshez tartozó bútorok, kéziratok, első kiadású könyvek
láthatók a múzeumban. 





És persze itt található a híres, vörös kanapé, amely pszichológia kezdeteinek szimbólumává vált. Ezen feküdtek Freud kezeltjei.

Van még itt szürrealista képzőművészeti kiállítás is, mivel a szürrealista festők, írók és költők is mesterüknek tartották Freudot a tudatalatti fogalmának megalkotása miatt. (És persze az ajándékbolt is illik a hely szellemiségéhez.)


Az ajándékbolt tárgyaiból

Egy Dali-grafika a múzeumból








Megjegyzések

  1. Esetleg a felnőtt belépő nem tartalmaz egy próbafekvést azon a kanapén?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hétvégi kirándulások: a Moher-sziklák és a Dublinia

Érkezés és az első napom Limerickben

Andi és Dóri Dublin újratöltve 12. nap utolsó kaland