Cambridge-i kalandjaink

 

Kedves Olvasóink!

Zsuzsival és Bettivel megérkeztünk a varázslatos hangulatú Cambridge-be. Tegnap este csak arra jutott energiánk, hogy elfoglaljuk a szállásunkat és némi élelmet vegyünk magunkhoz.

Az igazi nagy kaland ma azzal kezdődött, hogy eljutottunk az iskolába. Bár tájékoztattak bennünket, hogy busszal kb. 15-20 perc az út, mi bevállaltuk a gyalogtúrát, ami papíron 40 perc, de nekünk sikerült 1 óra alatt beérni a suliba, mert közben azért vagy kétszer eltévedtünk.



Sebaj, az angolok lazán veszik a dolgokat, rugalmasan oldották meg a regisztrációnkat és már mehetett is mindenki a saját csoportjába.

Az én kurzusom címe: „Contemporary English and Culture”. Két héten át az angol nyelv változásáról és a modern kultúrának a nyelvre gyakorolt hatásáról fogunk tanulni. Lis (és nem Liz), az oktatónk már az első nap nagyon érdekes feladatokkal érzékeltette, hogy milyen kreatívan formálódnak új szavak és kifejezések egy-egy új társadalmi jelenség kapcsán. Többek között olyan furcsa kifejezéseket tanulhattam, mint a „pingdemic”, „dumbwalking” vagy a „virtue signalling”.



Az ebédidőt az iskola romantikus kertjében töltöttük el, majd Tom, a szakmai igazgató tartott színvonalas előadást arról, hogy a délelőtti óráink után milyen workshopok és kulturális programok várnak ránk az előttünk álló napokban. Lesz miről írnunk, az biztos! 



Megjegyzések

  1. A legifjabb lett a serpa?

    VálaszTörlés
  2. De kemények vagytok Csajok! 💪🏻 Izgalmasak a kifejezések is! VD

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jókat fogtok tanulni, nagyon szép helyen!

    VálaszTörlés
  4. Úgy látom azért a reggelek ott is hűvösek...HHE

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hétvégi kirándulások: a Moher-sziklák és a Dublinia

Érkezés és az első napom Limerickben

Andi és Dóri Dublin újratöltve 12. nap utolsó kaland