Cambridge-i kalandjaink 7 – Egy tökéletes nap Elyben
Ma vonattal Elybe utaztunk.
Itt található Nagy-Britannia egyik
legnagyobb katedrálisa, az Ely Cathedral.
A katedrális története a 7.
századig nyúlik vissza, amikor Etheldreda, az akkori angolszász uralkodó
monostort alapított ezen a helyen, ami akkor még egy sziget volt. Az Ely elnevezés az angolszász Eiling szóból ered, amely azt jelenti: az angolnák
szigete. Olyan sok volt akkor itt az angolna, hogy a szerzetesek azzal fizettek
a kövekért, amelyekből felépült a katedrális.
A katedrálist az állomástól egy gyönyörű parkon keresztül közelítettük meg, a látvány lenyűgöző volt már az első pillanattól.
Kicsit korábban érkeztünk, ezért a nyitásig el kellett ütnünk az időt valamivel.
Azután beléptünk, és letaglózott a látvány.
Ezt a képet most idemásoltam, de
igazából azt a látványt, érzést nem lehet képekkel átadni. Ott kell lenni, meg
kell élni.
Bónuszként egy kiállítást is
megtekinthettünk a katedrális 14. században épült Lady Chapel nevű kápolnájában
ahol az utóbbi időben készült angol uralkodókról szóló filmek eredeti kosztümjeit
állították ki.
A kápolna nem csak arról
nevezetes, hogy a legnagyobb az Egyesült Királyság területén levő katedrálisok
kápolnái közül, hanem arról is, hogy a 17. században az angol polgárháború
idején az Oliver Cromwell vezette parlamentaristák itt végezték a legnagyobb
pusztítást: kiverték az ólomüveg ablakokat, és leverték a kápolna falát díszítő
faragványok emberalakjainak fejét. Később, Viktória királynő idejében a
rekonstrukciók során szándékosan nem állítottak helyre mindent a kápolnában,
hogy örök mementóként megmaradjon, hogy micsoda barbár pusztítást végeztek a
köztársaság hívei.
Sajnos a katedrálisnak is van egy
könyvesboltja, ahol nagyon jó könyveket lehet kapni …
Útban az állomás felé áthaladtunk
a Jubelee parkon, ahol külön élményben volt részünk: a park közepén egy
élőzenekari koncertbe csöppentünk. Felejthetetlen idilli hangulat volt. A
zenekar középen játszott egy sátor alatt, körben szétszórva az emberek padokon,
a fűben, sétálgatva, kutyát sétáltatva, gyerekek a játszótéren. Mindenki
mosolygott, a zene szép volt, az idő gyönyörű. Tökéletes megkoronázása a
napnak.
Ezt az Angliát szeretem!
Ó nagyon szép helyen voltatok!!!!!! :D
VálaszTörlésTényleg lenyűgöző a katedrális.
VálaszTörlés