Cambridge 13. nap és a 14. nap a hazautazás
Kedves Mindenki!
Adós vagyok még az utolsó két nap eseményeiről való beszámolóval. Olyan sűrű volt a program, hogy most tudom pótolni.
Még a legutolsó napra is kaptunk házi feladatot amit másnap, pénteken ellenőriztünk is. A délelőtt folyamán a jövő idő különböző formáit vettük és gyakoroltuk. Délután pedig egy közös búcsúünnepségen vettünk részt.
A szombati napon az egyetlen cél a hazajutás volt. Reggel 08.25-kor indultunk el a szállásunk elől és délután, itteni idő szerint 18.03-kor vettük fel a csomagjainkat a Ferihegyi repülőtéren.
Keresztül-kasul bejártuk Cambridge utcáit, az iskola mellett, átlagban 10-15 km-ert mentünk, majdnem minden nap. Igyekeztünk megismerni a város minden rejtett zugát. Fantasztikus hely, szívből ajánlom mindenkinek, hogy töltsön el ott egy kis időt, feltöltődik a város nyújtotta élményekkel. Mi is ezt tettük.
Köszönetet szeretnék mondani, hogy részt vehettem a programban, és a sok támogatásért amit a kollégáktól kaptam: Völgyesi Dórinak és Királyné Túri Andreának a szervezésért, Vargáné Tulik Hildának a sok segítségért amit kint kaptunk Tőle, Szilvai Bettinek a mindig pontos iránymutatásért valamint végül, de nem utolsó sorban, meg kell említenem a családomat, akik itthon állták a sarat két hétig, hogy ki tudjak menni: köszönöm Gabi :) !
És végül pár kép az elmúlt két hétről:
A megérkezéskor, az iskola udvarán lévő oroszlánfejes kőpadon pihentünk:
Mi köszönjük szépen, hogy ilyen bátran belevágtál ebbe a kalandba, büszke vagyok Rád!! Nagyon örülök neki, hogy jól érezted magad!!! Köszönjük a beszámolókat is! ;) :*
VálaszTörlésNagyon jó volt ez a két hét együtt!
VálaszTörlésIlyen és ehhez hasonló élménybeszámolókért érdemes csinálni ezt az egészet !! KTA
VálaszTörlésSzuper, hogy ilyen jó élményekkel tértél haza! Örülök, hogy belevágtál!
VálaszTörlésÉn is köszönöm mindannyiótoknak! Egy élmény volt💖
VálaszTörlésU.i: Jó tudni, hogy ilyen szép helyek felett jártunk, mint a La Manche csatorna, legalább képről láthatom 😄
Na sebaj, majd legközelebb🥹