Bécs - a kávéházak városa

Kedves Mindenki!

Az ActiLinqua-ban a tantermi oktatást kiegészítik különféle szabadidős és kulturális programok, amelyek közül a résztvevőknek azért is illik választani, mert beleszámítanak a heti óraszámba. A tegnap esti sétán a nevezetesebb kávéházakat (Caffé oder Kaffeehaus) tekinthették meg a vállalkozók, és ezt persze én sem szerettem volna kihagyni. Viszonylag későn, 20.00-kor indult a csapat, s a vezetőnk által kiválasztott öt, jelesebbnek tartott helyet néztük meg a következő sorrendben: Café Diglas, Alt Wien, Hawlinka, Bräunerhof és természetesen a Café Sacher. Készítettem néhány képet, amíg lehetett:





Hogy szinte mindegyik XIX. századi vagy még korábbi alapítású, azt tudjuk. Azt is, hogy sok-sok híres osztrák és külföldi (pl. politikusok, színészek, művészek) jártak és járnak ezekbe a kávéházakba, a kávékülönlegességeik pedig messze földről is idecsalogatják a vendégeket. Persze sok-sok olyan sztori van, amelyek miatt érdemes benézni, íme néhány:

Café Diglas - állítólag a legudvariasabb pincérek itt vannak Bécsben;

Café Alt Wien - büszkék arra, hogy Bécsben egyedül ők tudják jól elkészíteni a magyar nemzeti ételt - figyeljetek! -, a Gulaschsuppe-t;

Café Hawlinka - a forradalmárok törzshelye volt, ám a rendőrök itt békén hagyták őket;

Café Bräunerhof - szinte minden bútoruk eredeti.

Tehát izgalmas séta volt, közben sokat beszélgettünk, s körülvett bennünket a lüktető éjszakai élet: minden utcában vendéglők, kávézók, s mind tömve volt emberekkel.

Egy kis apróság: aki ilyenkor vállalja a belvárost, vegye fel a maszkot! Egyrészt a vírus miatt ajánlott, másrészt praktikus is: este a hőségben a járókelők, éttermek, lovak stb. szaga keveredik...

Ha Bécsben vagytok, ejtsétek útba valamelyik kávézót, s ha van kedvetek, válasszatok a fentiek közül!

Aki még további infókat szeretne, nézzen szét a neten! Itt egy link kedvcsinálónak: https://www.austria.info/hu/kultura/kavehaz-a-muveszek-nappalija.

Üdvözlettel:

Zoli




Megjegyzések

  1. Már a régi rómaiak is megmondták: cave canem!

    VálaszTörlés
  2. Talán az Alt Wien tetszik a legjobban...

    VálaszTörlés
  3. Nehèz a vâlasztás, lehet mindet kipróbàlnàm. 😁 VD

    VálaszTörlés
  4. Remélem a bécsi kávéfajtákat is kipróbálod. Szeptemberben kikérdezem az elnevezéseket.😉

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a megjegyzéseket! Ha bejöttök velem, legyen, próbáljuk ki mindet!

    VálaszTörlés
  6. Szeptemberben szerintem nem lesz gondja a kipróbálásnak. :) Azért a séta során remélem nem kóstoltál mindenhol egy-egy kávét, mert akkor 2 napig tuti nem fogsz aludni. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hétvégi kirándulások: a Moher-sziklák és a Dublinia

Érkezés és az első napom Limerickben

Andi és Dóri Dublin újratöltve 12. nap utolsó kaland