Szóval Eszter, a kis hamis azt ígérte, hogy én folytatom a beszámolót. Ez könnyelműség volt tőle, mert mint említette hulla fáradtak vagyunk a napi kalandok után, így én most rövidre fogom.
Mikor először Dublinban jártunk olyan ügyesek (és még fiatalok) voltunk, hogy mindenhova (iskola, látnivalók) gyalog jutottunk el. Így mostanra maradt az ír tömegközlekedéssel való közelebbi ismerkedés. Már otthon buzgón tanulmányoztam, hogyan lehet a legolcsóbban és legegyszerűbben megoldanom a napi iskolába járást. Sajnos fájó sarkam miatt a gyaloglás, mint kézenfekvő megoldás, nem jöhet szóba. Maradt a LEAP VISITOR CARD. Hurrá! Heti potom 32 euróért korlátlanul közlekedhetek. Így a 32 perc gyaloglást ki tudom váltani 35-40 perc buszozással. Már amennyiben sikerül kideríteni, hogy milyen átszállásokkal jutok el az iskoláig (ez ugyanis naptól, és napszaktól függ),és sikerül buszra szállni. Ez utóbbi némi magyarázatra szorul. Eszterrel ugyanis döbbenten tapasztaltuk, hogy buszmegállókban elektronikus táblácskákra kiírt buszok, mire odaérnének időnként eltűnnek a tábláról, vagy átvágnak a belső sávba, és elhajtanak a buszmegálló mellett. De, ha nem szívódtak fel menet közben, és a szélső sávban közelítik meg a megállót, akkor meg hevesen integetni kell, ha biztosra akarunk menni, hogy meg is áll a sofőr.
És csatolok egy képet is, amin látszik, hogy milyen boldog vagyok, hogy az ígért 35 perc helyett 90 alatt, de csak megtaláltuk a leendő sulimat.
És most rohanok lefeküdni, mert a szállással kapcsolatos kalandjaim folytatódtak. Most a sötétítőt nem lehet leengedni a szobámban. Tekintettel arra, hogy szép nagy, padlóig érő, széles ablaka van a szobának, holnap valószínűleg már 4 órakor ébredek. Legalább nem kések el az első nap. 😏
Judit! Azt hiszem erről a beszámolóba lehet, hogy egy szép memoárt is beszúrhatnánk. :D Várjuk a további élményeiteket! V.Dóri
VálaszTörlés