ELI day 2.
Az előbb gyorsan rápislantottam, hogy Eszter miről számol be a blogjában, mert ugyanazt nem akarom elismételni, még ha érdekes lenne is esetleg, hogy mennyire különbözően éljük meg ugyanazokat az élményeket.
A tömegközlekedéssel ma is sikeresen megküzdöttem (későbbi indulásból adódóan új útvonal, más buszok), és azt is túléltem, hogy a "kellemes" dublini reggelen (13 fok mérsékelt erősségű széllel társítva 😞) mintegy 15 percet kellett várnom a csatlakozásra. Szerencsére a későbbi indulás és a hosszú várakozás ellenére is beértem az órára. Igaz, Eddie nem az a típus, aki leharapja az ember fejét egy kis késésért, vagy elkéri az ellenőrzőjét. A kávé szünetünk a közeli ír kávézóban, ahová Eddie az egész csoportot meghívta 😄, kellemesen hosszúra nyúlt, és nyelvgyakorlásnak is kitűnő volt. Még a magyarországi rendszerváltást és a balkáni háborút is megbeszéltük, ugyan ezek a témák nem kimondottan kapcsolódtak a google tematikához.
Ma már azért alapvetően a kurzus témájával foglalkoztunk, habár az is kiderült, hogy oktatónk a google minden erényének elismerése mellett sem nagy barátja a társaságnak. Ahol lehet, ott megismertet minket alternatív lehetőségekkel is.
Amennyiben nagyon unatkoznátok a "három hónapos" szabadságotokon, mindjárt fel is teszek nektek néhány linket egy kis ízelítőnek abból, amivel ma foglalkoztunk. 😏
https://www.google.com/doodles
https://informationisbeautiful.net/
https://docs.google.com/document/u/0/
Angolos kollégáknak:Mai nap a fényképezés elmaradt, de hát ugye aki dolgozik.... Legközelebb pótlom.
Minden este kíváncsian várom és olvasom amiket írtok! Szuper helyeken jártok! Érezni az írásokból, hogy jól érzitek magatokat!
VálaszTörlésÚ de jók ezek a linkek Judit! Köszönjük! VD
VálaszTörlésJegyeztem a linkeket ! KTA
VálaszTörlés