Az utazás és az 1. nap Dublinban
Az első napjaim igazán mozgalmasra sikerültek - több okból kifolyólag is.
Az egyik fő oka, hogy korábban még sosem utaztam repülővel - hát eljött ennek is az ideje. Kicsit izgultam, de nem a repülés, inkább az "ügyintézés" miatt, de szerencsére minden remek volt. Maga a repülés csodás volt: nagyon szép tiszta, napsütéses időben szálltunk fel, és ez szinte végig így is maradt. Közvetlenül a landolás előtt még viszonylag tiszta volt Dublin környékén az ég, így nagyon szépen látszódott alattunk a tenger és a táj. :)
Kb. negyed 8-kor landoltunk, nagyjából egy órámba telt, mire összeszedtem a csomagomat, és megtaláltam a buszt, ami elhozott a hotelbe. Ezen a napon csak elfoglaltam a szobámat, kipakoltam és készültem a következő napra...
...ami ugye ma volt.
Reggel 8:45-re kellett érkeznem a nyelviskolába, ami egy kicsit messze van a hoteltől, de nem bánom, mert így kénytelen vagyok tájékozódni, illetve a várost is jobban meg tudom ismerni. Az utam során van módom elhaladni néhány nevezetesség mellett (amikről majd később fogok bővebben beszámolni), a Ha' Penny Bridge-n keresztül át kell kelnem a Liffey folyón, végül pedig a Temple Bar érintésével jutok el az iskola épületéhez (ami így néz ki).
Közvetlenül az érkezésem után egy Speaking Test várt rám, ami igazából egy néhány perces kötetlen beszélgetés volt a képző egyik tanárnőjével - ennek igazából az volt a funkciója, hogy a tudásszintemnek megfelelő csoportba tudjanak besorolni.
Délelőtt 9-tól 12:30-ig az intermediate csoportban pallérozódtam, ezt követően egy városnéző séta keretein belül Erika, a képző intézmény recepciósa kalauzolt minket körbe - a ma érkezett tanulókat - Dublin belvárosán.
Délután egy másik csoportba kerültem, itt 2-től 5-ig voltak óráink.
Nagyon klasszak a csoportjaim, de ezekről majd későbbi bejegyzésekben tervezek részletesebben írni.
Összességében azt mondhatom, hogy elég sok inger ért egyszerre, ráadásul az agytekervényeim is meg lettek dolgoztatva az idegennyelvű kommunikáció kapcsán, de szerintem holnaptól minden könnyebb lesz. :) Az igen intenzív szellemi tevékenység miatt most egy kicsit fáradtnak érzem magam... de, hogy alkalmazzam is, amit ma tanultam: ezt az állapotot zseniálisan leírja a következő kifejezés (főleg, ahogy a délutáni csoportom tanárnője előadta): "I'm really banjaxed." - ami igazából kb. annyit tesz, hogy "módfelett fáradt" :D
Nagyjából ennyi fért bele az első napba, izgatottan várom a folytatást. :)
Érezd jól magad!
VálaszTörlésMi is izgatottan várjuk a folytatást. :) Érezd nagyon jól magad és gyűjts nagyon sok élményt. Képeket mindenképp kérünk és a tőled megszokott jópofa történeteket!
VálaszTörlésKirály
VálaszTörlésÉrezd jól magad!
VálaszTörlésÉrezd jól magad! Alig várjuk, hogy mesélj!
VálaszTörlésÚttörőknek kisvasútja medve módra szusszan, Fák alatt ma messze indul, völgyből hegyre néz. Mennyi gyermek újrakelhet énekelve hosszan, Kis vasúton messze menni édes mint a méz. Úttörőknek áruháza fényes, mint a csillag, Benne mennyi dundi mackó, benne mennyi kincs. Labda, mozdony vár a polcon, két szemünk meg csillog, Mind miénk a képes könyv, oly szép, hogy párja nincs. Köszönjük néked Rákosi elvtárs, Kiért a hálánk tiszta lángja ég. Reád ha nézünk, büszke a arcunk, Virágot hintünk amerre mész. Fogadjuk néked Rákosi elvtárs, Utadra lépünk, Te vezess tovább! Tavaszra nyíló gyermeki nótánk, Elébed hajlik, mint virágos ág. Gyermekotthon ablakába napsugárka szökken, Vár reánk a sok kis asztal, sok kis tömzsi szék. Mennyi pajtás jár közénk és jönnek egyre többen, Gyermekotthon jaj de kedves, jaj de jó, de szép! Kinn a parkban leng a hinta, kis leányka hajtja, Játszhatunk a friss homokban, hogyha itt a nyár. Hancúrozni hív a pázsit, kergetőzünk rajta, Leng a hinta, csöng a játék, és a nóta száll. Köszönjük néked Rákosi elvtárs, Kiért a hálánk tiszta lángja ég. Reád ha nézünk, büszke a arcunk, Virágot hintünk amerre mész. Fogadjuk néked Rákosi elvtárs, Utadra lépünk, Te vezess tovább! Tavaszra nyíló gyermeki nótánk, Elébed hajlik, mint virágos ág. Úttörőknek kisvasútja medve módra szusszan, Fák alatt ma messze indul, völgyből hegyre néz. Mennyi gyermek újrakelhet énekelve hosszan, Kis vasúton messze menni édes mint a méz. Menj előre kisvasutunk, szép jövendő tájra! Fürge mozdony törj előre, szállj akár a szél! Felnövünk mint száznyi erdő minden zsenge fája, Jobb lesz mint ma, mert az ember boldogabban él. Köszönjük néked Rákosi elvtárs, Kiért a hálánk tiszta lángja ég. Reád ha nézünk, büszke a arcunk, Virágot hintünk amerre mész. Fogadjuk néked Rákosi elvtárs, Utadra lépünk, Te vezess tovább! Tavaszra nyíló gyermeki nótánk, Elébed hajlik, mint virágos ág.
VálaszTörlés